Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#megváltozott munkaképességű

Molnár Csaba Vállalkozás

Ilyen kávézóból nincs több Budapesten

Lett egy kávézó Budapesten, ahol szinte semmi sem olyan, mint a többiben, mégis minden nagyon rendben van, a kávé finom, a süti omlós, a kiszolgálás gyors és pontos. A nyitás után két nappal már telt házzal mentek, pedig messze vannak a bulinegyedtől, és a kollégák többsége nemhogy a vendéglátásban nem dolgozott még, de sehol sem. Budapest első olyan kávézójában jártunk, ahol szinte csak fogyatékos emberek dolgoznak. Ők szolgálnak fel, ők készítik a sütiket, ők főzik a kávét. És ők örülnek a legjobban, ők a legelégedettebbek.

hvg.hu Karrier

Igazgatói állást is betöltöttek a megváltozott munkaképességűek állásbörzéjén

Több száz meghirdetett állás, hatalmas érdeklődés, rengeteg felkészült, sikeres pályázó és telt házas szakmai megbeszélések – ezek a megváltozott munkaképességűeknek első alkalommal megrendezett “Találd meg a helyed” állásbörze legfontosabb tapasztalatai. A rendezvényen raktárosi és jogi igazgatói állást is betöltöttek.

Ivanyos Judit Itthon

Amiben az állam alulmúlja a multikat

Közel egymillió forintot kell befizetnie azoknak a cégeknek, amelyek nem alkalmaznak a törvényben előírt számú megváltozott munkaképességű dolgozót. A kormány így akarja rávenni a vállalkozásokat, hogy mozgássérülteket, halláskárosultakat, gyengénlátókat is alkalmazzanak, de pont az állam nem hajlandó erre, még állásinterjúra sem akarja behívni őket.

hvg.hu Karrier

Képzéssel segítene munkához ezreket az Emmi

Közel 5 milliárd forintot biztosít a kormány 5000 ember kompetencia-felmérésére, képzők, rehabilitációs szakemberek speciális képzésére, valamint 3000 megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő dolgozó egyéni képzésére - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló program által könnyebb lesz a résztvevők elhelyezkedése a nyílt munkaerőpiacon.

MTI Karrier

Harmincezer megváltozott munkaképességű juthat munkához

Több mint 30 ezer megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatását segíti a kormány azzal a 35 milliárd forinttal, amelyet pályázati úton, a költségvetésből biztosít több mint 300 vállalkozás számára - jelentette ki Fülöp Attila, család és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár a FŐKEFE Nonprofit Kft. körmendi telephelyén tartott projektindító sajtótájékoztatón kedden.

MTI Karrier

Új munkahelyeket teremthet a SZEFO Zrt.

A főleg megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató SZEFO Zrt. növelheti alkalmazotti létszámát, köszönhetően a meghatározó partnereivel kötött hosszú távú megállapodásoknak.

MTI Karrier

Megváltozott munkaképességűek kapnak lehetőséget Vásárosnaményban

Mintegy hatvan, részben megváltozott munkaképességű munkavállalót alkalmazó varrodai üzem létesült Vásárosnaményban; az új üzemegységet Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár adta át pénteken a beregi városban.

Bakos Dalma Karrier

"Még az állásinterjúig sem jutottam el"

Tünde 41 éves, Down-szindrómás. Családja nincs, egy otthonban él. Mostani munkahelyét egy speciális alapítványnak köszönheti. Túl negatív tapasztalatai elmondása szerint eddigi álláskeresései alatt még nem voltak, ugyanis vagy védett munkahelyen dolgozott, vagy pedig az állásinterjúig sem jutott el.

MTI/Magyar Nemzet Karrier

Magyar Nemzet: petíciót nyújt be a Főkefe Kft.

A Főkefe Rehabilitációs Ipari Nonprofit Kft. 3525 megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztat. A költségtámogatás drasztikus csökkentése veszélyezteti a működést - írja a Magyar Nemzet.

MTI Karrier

Észak-Alföld: 2,5 milliárd megváltozott munkaképességűek képzésére

Két év alatt mintegy 700 megváltozott munkaképességű dolgozót tudott visszavezetni a munkaerőpiacra az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ, amelynek szakképzései között kiemelt területet jelent az informatika - mondta a szervezet öt éves rehabilitációs programjának projektmenedzsere csütörtökön.

Újabb pert bukott el az Orbán-kormány az EU-val szemben: most 700 millió forintot veszítettünk az uniós forrásokból

Újabb pert bukott el az Orbán-kormány az EU-val szemben: most 700 millió forintot veszítettünk az uniós forrásokból

Zelenszkij a jövő heti ukrán-amerikai tárgyalásokról: „Ukrajna konstruktívan fog együttműködni”

Zelenszkij a jövő heti ukrán-amerikai tárgyalásokról: „Ukrajna konstruktívan fog együttműködni”

Túl sok a játékos a biztosítási piacon, kelleni fog a koncentráció

Túl sok a játékos a biztosítási piacon, kelleni fog a koncentráció

Évek óta várt frissítés érkezett a GTA 5-höz

Évek óta várt frissítés érkezett a GTA 5-höz

A KSH szerint januárban elindultak az emberek a boltokba, és még pénzt is költöttek

A KSH szerint januárban elindultak az emberek a boltokba, és még pénzt is költöttek

BKK-busszal ütközött, kisiklott a 17-es villamos a Kolosy téren – fotók

BKK-busszal ütközött, kisiklott a 17-es villamos a Kolosy téren – fotók

Karácsony a Pride-ról: Ha az állampolgárok fel akarnak vonulni, akkor fel fognak vonulni

Karácsony a Pride-ról: Ha az állampolgárok fel akarnak vonulni, akkor fel fognak vonulni

Eladó A mi kis falunk kocsmája

Eladó A mi kis falunk kocsmája

Értékelték a mögöttünk álló telet: enyhe és nagyon száraz

Értékelték a mögöttünk álló telet: enyhe és nagyon száraz

A címlapról ajánljuk